BARANGOLÁS BORÁSZOKKAL

Vidékjáró Terepjáró, Túra-kultúra

Kaland, ami még nem volt! 

Most lehetősége nyílik, rendhagyó módon megismerkedni a méltán híres és kedvelt szekszárdi borászokkal, borokkal a borvidékkel! Ez az ismertség és elismerés talán abból adódik, hogy egy kultúrtáj , jelen esetünkben egy borvidék, a szekszárdi, megalkotja a maga kultúremberét. Lehet, hogy ezt nevezik a rög erejének?

Ezen utazások alkalmával a szekszárdi történelmi borvidék egyes dűlőit ismertetjük meg az ide látogatókkal.  Az utazás alatt és közben a Vidékjáró Terepjáró csapata a hely szellemével, a dombság és Sárköz, múltjával, történelmének egyes részleteivel szeretné megismertetni az utazót. Meggyőződésünk, hogy jobb az íze a bornak, ha az tölti pohárba, aki készítette. És más az az íz ha lehetőségünk nyílik azt a finom bizsergést megérezni ami minden tájnak a sajátja, viszont mindnek kicsit más. A lent látható időpontok alkalmával, az ott feltüntetett pincészet képviseletében velünk tart a borász, aki megalkotta, az utazás alkalmával felkeresett termőterületeken betakarított szőlőből a nedűt, magát a szekszárdit. Megismerkedhet a borásszal, az általa készített borokkal, a pincészet birtokának egy részével. És reményeink szerint az utazást követően jobban esik majd a szekszárdi.

Vidékjáró Terepjáró, túra kultúra! Mert együtt jobb!

Járműveink 6 illetve 8 utas szállítására alkalmasak, foglalható helyek száma 25 fő. Nem tudjuk garantálni, hogy minden esetben az egyes baráti társaságok egy autóban tudnak utazni.

1801 - 6+1 fő, kemény tető

1802 - 8+1 fő, kemény tető

2001 - 6+1 fő, vászon tető

2002 - 6+1 fő, vászon tető

Foglalás szabad férőhelyek függvényében lehetséges:
Foglalható helyek száma 25 fő

Az utazás időpontjának kiválasztásához a lenti táblázat nyújt segítséget.

Amennyiben eljuttatja hozzánk a kiválasztott időpontot és a lefoglalni kívánt helyek számát, akkor válasz e-mailben tudatjuk Önnel, hogy a kiválasztott időpontban  lehetséges-e szabad helyek függvényébe a foglalás. A válasz e-mailben a foglalás részleteivel és feltételivel is megismertetjük. A foglalás az ajánlat elfogadását követően az átutálás számlánkra történő megérkezésével válik véglegessé. Abban az esetben, ha a megadott időpontban már nincs lehetőség foglalásra, akkor kérésére más megjelölt időpontokkal kapcsolatban is megküldjük a foglalható helyek számát.

Schieber pincészet

Légy részese: A Schieber pincészettel és a Vidékjáró Terepjáró csapatával egy különleges kalandnak!

Vesztergombi Pince

Légy részese a Vesztergombi Pincével és a Vidékjáró Terepjáró csapatával egy különleges kalandnak!

Vida Péter

Légy részese Vida Péter borásszal és a Vidékjáró Terepjáró csapatával egy különleges kalandnak!

Dúzsi Tamás

Légy részese Dúzsi Tamás borásszal és a Vidékjáró Terepjáró csapatával egy különleges kalandnak!

Heimann Pince

Légy részese a Heimann Pincével és a Vidékjáró Terepjáró csapatával egy különleges kalandnak!

Bősz Adrián

Légy részese Bősz Adriánnal és a Vidékjáró Terepjáró csapatával egy különleges kalandnak!

Dúzsi Tamás

Légy részese Dúzsi Tamás borásszal és a Vidékjáró Terepjáró csapatával egy különleges kalandnak!

Heimann Pince

Légy részese a Heimann Pincével és a Vidékjáró Terepjáró csapatával egy különleges kalandnak!

Vesztergombi Pince

Légy részese Vesztergombi Csabával és a Vidékjáró Terepjáró csapatával egy különleges kalandnak!

Tringa Borpince

Légy részese a Tringa Borpincével és a Vidékjáró Terepjáró csapatával egy különleges kalandnak!

Vida Péter

Légy részese Vida Péter borásszal és a Vidékjáró Terepjáró csapatával egy különleges kalandnak!

Németh János

Légy részese Németh János borásszal és a Vidékjáró Terepjáró csapatával egy különleges kalandnak!

Schieber pincészet

Légy részese a Schieber pincészettel és a Vidékjáró Terepjáró csapatával egy különleges kalandnak!

Frankos Borház

Légy részese a Frankos Borházzal és a Vidékjáró Terepjáró csapatával egy különleges kalandnak!

Pósta Borház

Légy részese a Pósta Borházzal és a Vidékjáró Terepjáró csapatával egy különleges kalandnak!

Frankos Borház

Légy részese a Frankos Borházzal és a Vidékjáró Terepjáró csapatával egy különleges kalandnak!

Németh János

Légy részese Németh János borásszal és a Vidékjáró Terepjáró csapatával egy különleges kalandnak!

Tringa Borpince

Légy részese a Tringa Borpincével és a Vidékjáró Terepjáró csapatával egy különleges kalandnak!

Pósta Borház

Légy részese a Pósta Borházzal és a Vidékjáró Terepjáró csapatával egy különleges kalandnak!

Bősz Adrián

Légy részese Bősz Adriánnal és a Vidékjáró Terepjáró csapatával egy különleges kalandnak!

KÉRJEN ÁRAJÁNLATOT TÚRÁINKRA!

13 + 6 =

Fontos! Fenntartjuk a jogot, hogy a borász megbetegedése vagy előre nem látott és el nem hárítható akadályoztatása esetén maga helyett más személyt jelöljön meg a lebonyolításra a pincészet képviseletében, hogy velünk tartson az utazás alkalmával.

Fenntartjuk a jogot, hogy a borász megbetegedése vagy előre nem látott és el nem hárítható akadályoztatása esetén, ha maga helyett más személyt nem tud megjelölni, hogy a pincészetet képviselje az utazás alkalmával, akkor más pincészetet kérhetünk fel a kijelölt időpontban a utazáson való részvételre.

Fenntartjuk a jogot, hogy a rossz időjárási körülmények, vagy más előre nem látható eseményből adódóan az utazást nem tudjuk megtartani akkor lehetőségünk van új időpont kijelölésére az utazás megtartására.

A fenti eseményekről az kalandozásra jegyet váltottakat a felmerült problémák tudomásunkra jutását követően haladéktalanul tájékoztatjuk.

Az ajándék utalvány és a meglepetés kupon felhasználási szándékát előre az időpont foglalás alkalmával közölni kell munkatársunkal.

Lehetőség van az ajándékutalványt nagyobb értékű programon való részvételre felhasználni, ebben az esetben csak a különbözetet kell kifizetni. Kisebb értékű utazás választása esetén a különbözetet nem áll módunkban visszafizetni.

Az utazások egész évben foglalhatók, viszont lebonyolításuk függ az időjárástól. Ezért, ha az időjárás nem teszi lehetővé a program lebonyolítását lehetőséget biztosítunk az új időpont kiválasztására.

Amennyiben az utazáshoz szükséges járművet a lefoglalt időpontra nem tudjuk biztosítani pl. műszaki meghibásodás miatt, fenntartjuk a jogot, hogy másik a program lebonyolításához megfelelő járműre cseréljük. Ha ez nem lehetséges, fenttarjuk a jogot az utazás időpontjának lemondására és lehetőséget nyújtunk új időpont foglalására. Erről a lehető leghamarabb értesítjük. Megértésüket köszönjük!

Fenntartjuk a jogot az előzetes bejelentés nélküli ár változtatásra, viszont a már megvásárolt utalványok és lefoglalt időpontok esetében a vásárlás és az időpont foglaláskor érvényben lévő árak a mérvadók.

Továbbá fent tartjuk a visszautasítás jogát. Amennyiben a megrendelt szolgáltatás alkalmával a lefoglalt időpontban megjelenő vendég vagy vendégek nem alkalmas vagy alkalmasak az utazáson való részvételre, akkor a gépkocsivezető a szállítást megtagadhatja, ebben az esetben a megrendelt szolgáltatás díját a megrendelő köteles megtéríteni.

VÉLEMÉNYEK RÓLUNK

Amikor ezeket a sorokat írom, 45 éve élek Szekszárdon. Ma tettünk egy esti családos kirándulást a Vidékjáró Terepjáró egyik autójával...

A szerző blogja >>>

Nem olyan rég egy meglepetés szülinapi Vidékjáró Terepjáró túrát szerveztünk és azt hiszem mindannyiunk nevében elmondhatom, hogy imádtuk minden pillanatát!!!!!

V. Gizella

Hihetetlen! A 12 és 14 éves gyerekeink is szájtátva hallgatták a törit! Must have Szekszárdon!

P. Szilveszter

Lenyűgöző történelmi ismeretanyag, személyesség - varázslatos élmény!

F. Katalin

Mindenkinek!!!! Nem szabad kihagyni!!!

V. Zsolt

SZEKSZÁRD TÖRTÉNELMI BORVIDÉK

Túra kulTúra

+36 70/583-6248
+36 20/584-0842
+36 30/620-4865

https://videkjaroterepjaro.hu

iroda@videkjaroterepjaro.hu

Adatvédelmi szabályzat
Általános szerződési feltételek

 

+36 70/583-6248
+36 20/584-0842
+36 30/620-4865

https://videkjaroterepjaro.hu

iroda@videkjaroterepjaro.hu

Adatvédelmi szabályzat
Általános szerződési feltételek